Luther válogatott művei 6. – Prédikációk

Prédikációk

A Magyarországi Evangélikus Egyház 2017-re irányuló legnagyobb vállalkozása Luther Márton válogatott műveinek új, tudományos igényű magyar kritikai kiadása tizenkét tematikus kötetben. (Az olvasó tájékoztatására el kell mondanunk, hogy időrendben először az 5. kötet jelenik meg.) A reformátor művei német nyelvű sorozatával kapcsolatban az úgynevezett Weimari kiadásra tekintettel tudnia kell az olvasónak, hogy annak több mint száz kötetéhez képest még mindig csak válogatásról beszélhetünk.

Magyarországon Luther műveinek sorozatszerű kiadása először és mindeddig utoljára a 20. század elején jelent meg, a Luther Társaság kiadásában. A Masznyik Endre (1857–1927) egyháztörténész, pozsonyi teológiai tanár által szerkesztett nagy ívű sorozat évtizedeken keresztül alapműnek számított. A 400 éves évfordulóra készült hatkötetes mű jelentőségét megbecsülve az újabb kutatások alapján a válogatás szempontjait meghaladottnak kell tekintenünk. Azokat ugyanis meghatározta a magyarországi protestantizmusnak a katolicizmussal folytatott küzdelme. A rendszerváltást követően – elsősorban a Magyarországi Luther Szövetség munkája nyomán – a reformátor számos irata látott ugyan füzet vagy könyv formájában napvilágot, de átfogó kiadási koncepcióról nem beszélhettünk. Örömmel tesszük most le egyházunk asztalára az elsőként elkészült válogatáskötetet. Reménység szerint ez nemcsak az egyházi közvélemény, hanem világi érdeklődök számára is komoly segítséget nyújt a reformátor életművének megismeréséhez, továbbá egyházunk megújulásához és a hazai szellemi élet gazdagításához.

 

Ízlelő – (egy)háztáji ízeink

Rendhagyó szakácskönyv nem csak evangélikusoknak. 

„Jövel, Jézus, légy vendégünk, áldd meg eledelünk és együttlétünk!” Erdélyi barátaink így imádkoznak étkezés előtt, és jó ideje már mi is követjük a példájukat. Mert az élet öröme, az ízek élvezete az együttlétben teljesedik ki. Terített asztal mellett együtt lenni pedig igazi ünnep. Hálát adhat érte, akinek ez megadatik. S mint az ünnepre általában, a közös étkezésre is meglepetéssel, ajándékkal készülünk: finom fogásokkal, amelyekbe minden szeretetünket belefőzzük. Ilyenekkel van tele ez a rendhagyó szakácskönyv. Legyen sokak számára örömteli és áldott együttlétek forrása! (Fabiny Katalin)

Igyekszem folytatni a családi hagyományt, számomra ma is nagyon fontosak a családi, baráti, gyülekezeti közös étkezések, ezért is örülök ennek a szakácskönyvnek. Nagy öröm látni gyermekeink, unokáink, barátaink arcán a hálás mosolyt, amikor saját főztünket tesszük az asztalra. S hogy meg tudjunk újulni a főzőtudományunkban, ebben segíthet egy ilyen kipróbált gyűjtemény, ami a kapcsolódó történetek miatt is különleges.Kívánom minden kedves olvasónak, hogy „ízlelje és lássa meg, hogy jó az Úr!” Ízlelje és lássa meg az itt következő receptekben a lelkészfeleségek közösségének minden szeretetét és leleményességét! (Gáncs Péterné Márti)

Ez a kiadvány képviseli számomra mindazt, ami az evangélikus identitáshoz tartozik. Szép szokások és receptek gyűjteményét, amely a gyökereinkre mutat, de az újdonságokat is magában hordozza. Így ajánlom ezt a könyvet azoknak, akik még csak most keresgélik a saját ízeiket, és azoknak is, akik valami újra, felfrissülésre vágynak. (Szemereiné Szigethy Enikő)

 

Pál apostol nyomában

Matricás album

Hallottál már Pál apostolról? Hogyan lett Pál Jézus ádáz ellenségéből az ő üzenetének hordozója? Mennyi akadállyal kellett megküzdenie, hogy teljesítse küldetését? Gyűjtsd össze mind a 120 matricát, és kövesd végig Pál apostol kalandos életét!