(gyülekezettörténeti sorozat)
GYÜLEKEZETI ÉLET A MÁSODIK VILÁGHÁBORÚ UTÁN
A második világháborút követően számos olyan jogszabály született, mely a győri gyülekezetet is hátrányosan érintette. Ezek nyitányaként a földreform kapcsán földvagyona jelentős részét elvesztette.
Kapi Béla 1948-ban bekövetkezett nyugalomba vonulását követően a gyülekezetet utóda Túróczy Zoltán irányította. Ő volt kénytelen aláírni 1948 nyarán azt az egyezményt, melynek értelmében az ország szinte valamennyi evangélikus iskoláját államosították. Ennek a megállapodásnak esett áldozatául a győri evangélikus iskola is. Épületében állami iskola működött egészen a rendszerváltozásig.
A fenti veszteség mellett ebben az évben más változások is bekövetkeztek a közösség életében. A gyülekezet megszervezte lelkészi körzeteit, és ennek kapcsán az újonnan épült templom köré szervezve létrehozta Nádorvárosban harmadik parókuslelkészi állását. Első nádorvárosi lelkésznek Ittzés Mihályt a régóta Győrben tevékenykedő püspöki másodlelkészt választották meg.
A földreform csupán az első lépésnek bizonyult a gyülekezetet sújtó intézkedések sorában. Az elkövetkezendő esztendőkben az egyházközség apránként "önkéntesen" mondott le többi földterületéről és ingatlanai nagy részéről is. Ennek következtében nem csupán a gyülekezet mindennapi életének megszervezése vált hely hiányában nehézkessé, hanem pénzügyi helyzete is erősen megrendült.
1952-ben Győrt is érzékenyen érintő jelentős változás következett be a Magyarországi Evangélikus Egyház életében. Egyházkerületeinek száma a korábbi négyről kettőre csökkent, a Dunántúli és a Dunáninneni Egyházkerület megszűnt.
Maga a gyülekezet is egyre nehezebb helyzetben találta magát, hiszen az uralkodó eszmék nem támogatták a vallásosságot. Ekkoriban, számos okból fakadóan, sokan kiszakadtak a közösségből. Az aktív tagok létszáma erősen megcsappant. A gyülekezet ügyes-bajos dolgaiba egyre gyakrabban szólt bele nem csupán az Északi Egyházkerület aktuális püspöke, hanem az Állami Egyházügyi Hivatal képviselője is. Az a fajta alulról szerveződés és helybeli autonómia, ami kezdetektől fogva jellemezte az evangélikus egyházat, ebben az időszakban szinte teljesen eltűnt.
Bár a Szeretetházat nem államosították, azonban helyiségeinek egy részét a korszakban végig különböző állami vagy államhoz kötődő hivatalok, szervezetek vették igénybe, foglalták le saját céljaik számára.
A rendszerváltozást követően a gyülekezeti élet ismét felpezsdült. Sokan, akik korábban kikerültek az egyház látóteréből, visszataláltak a közösséghez. A változások nem csupán helyben, hanem országos szinten is éreztették hatásukat. Az ismét összeült zsinat 1997-ben döntött arról, hogy újból megszervezi a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerületet. Ennek székhelye Győrbe került.
Az új körülmények adta lehetőségekkel a győri evangélikus gyülekezet is élni kívánt. A korábban elvesztett ingatlanai mindegyikét visszaigényelte. Az épületek visszaadása azonban elhúzódó folyamatot jelentett, ami csak a 2010-es évek elején jutott nyugvópontra.
1991-ben megkezdhette működését előbb az evangélikus óvoda, majd egy évvel később az iskola is, mely utóbbi intézmény több lépcsőben jelentős fejlődésen ment keresztül az elmúlt években. Mára az általános iskolai évfolyamok mellett nyolc- és négyosztályos gimnáziumi tagozatokat is indítottak.
Az 1990-es évek elején a Szeretetház is visszakaphatta korábban igénybe vett helyiségeit. Jelenleg száz idős gondozott elhelyezésére nyújt lehetőséget az intézmény. Az évek során a szolgáltatások köre is bővült. Győrben és környékén több településen vállal a Szeretetház étkeztetést és házi segítségnyújtást. Az itt folyó munka magas színvonalát és elismertségét jelzi, hogy a Szeretetház 2011 óta a Magyarországi Evangélikus Egyház hivatalos módszertani intézménye.
TÚRÓCZY ZOLTÁN (1893-1971)
Rozsnyói gimnáziumi tanulmányainak elvégzését követően a Pozsonyi Teológiai Akadémián tanult tovább. Az első világháború évei alatt, 1915-ben szentelték lelkésszé. Rövid arnóti és hosszabb ózdi szolgálat után 1927-ben a győri gyülekezet hívta meg lelkészének. 1939-ig maradt a városban. Ekkor Nyíregyházára távozott, mivel megválasztották a Tiszai Egyházkerület püspökének.
Különösen az 1930-as évektől kezdődően jelentős szerepet játszott abban, hogy a magyarországi evangélikus egyház szorosabbra fűzze kapcsolatait a finn evangélikussággal. Egyik főszervezőjeként nagyban hozzájárult ahhoz, hogy 1937-ben megrendezésre került az első finnugor lelkészkongresszus Budapesten.
A második világháborút követően népbíróság elé állították háborús uszítás vádjával és tíz év börtönbüntetésre ítélték, ám kilenc hónap raboskodás után szabadlábra helyezték. 1948 őszén Kapi Béla nyugdíjba vonulásakor megválasztották a Dunántúli Egyházkerület püspökének. Túróczy így visszakerült győri lelkésznek, s egészen 1952-es megszűnéséig vezette a Dunántúli Egyházkerületet.
Ezt követően félreállították, igen szűk keretek között végezhetett csupán lelkészi szolgálatot Győrben. A forradalmi események hatására 1956 végén rehabilitálták, és 1957 elején megválasztották az Északi Egyházkerület püspökének, ám még abban az évben politikai nyomásra elmozdították tisztségéből, ezzel végleg lezárva egyházi karrierjét.
Élete utolsó esztendőiben egyedül arra nyílt lehetősége, hogy esetenként a győri gyülekezetben teljesítsen szolgálatot. 1963-ban, mikor a Helsinki Egyetem díszdoktorává avatta, kiutazási engedélyt sem kapott. A díszoklevelet végül a budapesti finn nagykövet személyesen hozta el neki Győrbe.
ÁLLAMI EGYHÁZÜGYI HIVATAL
A politikai átrendeződés ellenére egészen 1951-ig az állam és egyház viszonyának alakulásáért állami részről a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium felelt. Ebben az évben azonban szovjet mintára megszervezték a közvetlenül a Minisztertanácsnak alárendelt Állami Egyházügyi Hivatalt (ÁEH). Az új szerv felállítása kapcsán azzal érveltek, hogy ily módon érhető el az állam és egyház alkotmányban lefektetett teljes körű szétválasztása.
Az ÁEH az egyházak feletti teljes körű adminisztratív felügyeleti jogot megkapta. A hivatal irányította az egyházi kinevezéseket, államsegély ügyeket, nyugdíjazásokat, áthelyezéseket, „reakciós” papok felfüggesztését, előléptetéseket. Fő feladata az egyházak politikai befolyásolása, széles körű megfigyelése, ellenőrzése és korlátozása volt. Tevékenységének középpontjában állt az egyházakkal és a vallásfelekezetekkel kötött egyezmények és megállapodások végrehajtása, az állami támogatással kapcsolatos ügyek intézése, az iskolai hitoktatás költségeinek biztosítása, az egyházi alapítványi és egyéb egyházi vagyonjogi ügyek intézése, az egyházakra vonatkozó jogszabályok előkészítése és azok végrehajtásának biztosítása, ellenőrzése.
Fennállása első éveiben - igazodva a politikai elképzelésekhez - a hivatal a vallásosság teljes felszámolására törekedett. Ennek érdekében minden eszközt felhasználtak a hitoktatás akadályozására, a papok „átnevelésére”, a korlátozott vallási élet minél szélesebb körű politikai befolyásolására.
A szerv feladatköre az évek során folyamatosan bővült, főként 1956 után, amikor a magyar egyházak nemzetközi tevékenysége megnőtt, és így részt vehettek különböző egyházi világszervezetek munkájában, természetesen az ÁEH szoros instrukcióival és ellenőrzésével a háttérben.
Az Állami Egyházügyi Hivatal megalakulásával egyidejűleg vidéken is megindult az egyházi szakigazgatási szervezet kiépítése. A megyei tanácsokhoz, valamint a fővárosi tanácshoz egy-egy egyházügyi főelőadót, míg a püspökségekre és a főpapi székhelyekre egyházügyi megbízottakat állítottak.
Az 1956-os forradalom hatására rövid időre a hivatalt megszüntették. Feladatkörét a Művelődésügyi Minisztérium vette át. A megyei tanácsoknál megszűnt az egyházügyi főelőadói státusz, feladatukat a művelődésügyi osztályok vezetői vették át. A püspökségeken lévő megbízottak státuszát 1956. decemberében megszüntették. 1959-ben azonban visszaállították az 1956 előtti állapotokat.
Ugyanakkor, bár a szervezeti struktúra visszaállt, a politikai gondolkodásban finom eltolódás volt megfigyelhető az 1950-es évek elejéhez képest. Kimondták, hogy az állam és a különböző egyházak együttműködése lehetséges és szükséges, kivéve az egyházi reakcióval való kompromisszumot. Hangsúlyozták, hogy az Állami Egyházügyi Hivatal fő feladata az, hogy az egyházakkal való politikai együttműködést a saját hatáskörében biztosítsa. Feladata továbbá, hogy az egyházi reakció tevékenységét visszaszorítsa és ebbe a harcba bevonja az egyház haladó erőit is.
Az ÁEH tevékenysége teljesen átszőtte az egyházak életét, ellenőrizte hitéletük minden területét. Bár a módszerek „finomodtak”, az alapvető politikai célok nem sokban változtak a szerv 1989-ben bekövetkezett jogutód nélküli megszűnéséig.
(szöveg: Világi Dávid történész, levéltáros)
